8 - Vasárnap, amikor az embernek aludnia kellene vagy misére járni... De nem!

Sziasztok, 

nos eltelt az első hetem Manilában. Azt hiszem, semmiképpen sem állíthatom, hogy az időjárás ezt feltétlenül szeretné megünnepelni, bár ha bebeszélem magamnak, hogy örömkönnyek ezek, akkor kifejezetten kedves gesztus...

Ilyen időben nyilván felteszi magának a kérdést az ember, hogy akkor most mi legyen. És nyilván úgy dönt, ki nem teszi a lábát. Pff. Ha puhány! Én meg nem vagyok az! De nem ám!!! 

Szóval ma az történt, hogy a délután folyamán belevágtam életem kalandjába a helyi metrón. És kellemes meglepetés ért, bár ez valószínűleg nagyban annak köszönhető azért, hogy vasárnap volt és eső, ami azt jelenti kábé, hogy az összes helybeli

a) otthon alszik ebéd után
b) valamelyik mallban (anyuapu: pláza csak amerikaiul) sétálgat

Így szerencsére nagyobb gond nélkül eljutottam amerre szerettem volna - bár ez a szerettem volna is esetleges volt, valahogy úgy voltam vele, átveszem az itteni életfilozófiát aztán bahala na. Vagy másképpen: Bahala na - magyarul (anyuapu ez egy link, tessék rákattintani!!). 

Na szóval. Elindultam. MRT 3 vagy mi, bár ez a számozás finoman szólva is megmosolyogtató, mert rajta kívül ebben a magyarországnyi (ha még így hívják) lakosú metropoliszban van még ezen kívül hadd számoljak... igen, megvan, szóval ezen kívül még pontosan 1 (=egy) db metróvonal, igaz, ehhez még hozzájön egy másik fajta járat is, ami kicsit máshogy néz ki, viszont ugyanúgy sínen megy, út fölött. Na ők így vannak hárman. Mutatom: 

A bejutás meg a következő módszerrel lehetséges: 

1. Odasorakozol fegyelmezetten egy kasszához és megolvasod az üvegre kiragasztott kézzel írt feliratból (ennek a kézzel írásnak nagy hagyománya van itt olybá tűnik), hogy melyik állomásig mennyibe kerül a jegy. 

2. A felszólításnak megfelelően megpróbálsz előkészíteni pesóra annyit, amennyibe, mert az is ki van ám írva, hogy shortage van aprópénzből (anyuapu: nincs apró). 

3. Sorra kerülsz, bemondod hova mennél és kapsz egy kártyát. 

4. Kártyával átsétálsz a botos emberek között, bedugod egy automatába, aki átenged (ha szerencséd van)

5. Megkeresed a megfelelő irányba közlekedő szerelvényt

Na eddig milyen? Sima ügy, mi? Ezután jön ám a meglepi. Ugyanis a metró tiszta, gyors és klimatizált. Szinte fáztam már rajra. Plusz az első kocsi a nőknek és gyerekeknek van fenntartva és ezt a porondmesterek komolyan is veszik. Volt egy pár, amelynek a férfi(nak látszó) tagját simán átzavarta a másik kocsiba, ellentmondást nem tűrő mód.
Merthogy vannak porondmesterek. Minden állomáson ha jól láttam ketten, akik arra hivatottak, hogy a kis sípjukkal egyrészt téged sürgessenek, hogy ugyan fejezd már be a be- ill. kiszállást (ez az egyre gyorsabban szaggatott sípszó), másrészt pedig hogy jelet adjanak a metró vezetőjének, hogy indulhat (na ez egy hosszú sípszó). Az indulást amúgy segíti még egy kesztyű is, amit az egyik kezükre húznak fel és aminek az egyik fele piros, a másik meg zöld. Van ám itt kérem szépen technika... 

Némi dokumentáció: 

MRT 3 - a kék vonal; a jegy

MRT 3 - a kék vonal; a jegy hátsó oldala

LRT 1 - A sárga vonal; a jegy

LRT 1 - a sárga vonal; a jegy hátulja

Kábé így kell elképzelni egy megállót, persze ennél vannak kisebbek meg nagyobbak is: 

És ezt látod a Taft Ave. végállomáson várakozó MRT 3 kocsiból (már feltéve, hogy ugyanerre nézel): 

Amikor megérkezel a célállomásra, a jegyedet (mert értékes) leadod szépen az egyik biztonsági embernek (vagy keresztül mész megint egy gépen, de olyan nem működött most) aztán kész. 

Ezeknek a járatoknak sajátosságuk, hogy konkrétan mindenféle highway-ek fölött közlekednek (anyuapu: 2-szer legalább 3 sávos utak), ami elég sajátos. Kábé ez a hangulat: 

Itt ahol az autók mennek, az az út, a fedett felüljáró átvisz a metróhoz, ami meg a legfelső lukban megy. Középen nem tudom mi van, de amilyen hangzavar és büdös van ott, senki nem állna meg nézegetni szerintem. Amúgy ott a rácsok mellett láttam ám sétáló embereket is - hát nem tudom. Lelkük rajta... 

Általában elmondható, hogy ezek mellett a highway-ek mellett valami elképesztő a zajterhelés. Mindenki dudál (a közlekedést illetően már kifejtettem a meglátásaimat párszor asszem), ordít, sípol... elképesztő. Egyébként a dudálás egyszerre jelenti azt is, hogy látlak, gyere be, beengedlek, meg hogy be ne gyere má' ide te! Aztán hogy mikor melyik értelmezést kell alkalmazni... 

Kirándulásom céljául egyébként a Rizal parkot tűztem ki. Dr. Josep Rizal a filippínók spanyol fennhatóság elleni lázadásának mártírja, orvos, költő, író, szobrász, festő, nyelvész meg még lelkes vívó is volt. Mostanság ünnepli az ország az ő születésének a 150. évfordulóját, kapott is külön szekciót a mai újságban (ami megint kábé 1000 oldal összesen). Na de a lényeg, hogy róla nevezték el ezt a parkot, ahol természetesen szobra is van meg nagy hazafias megjelenés. 

Mint látható, nem lehet botos akció nélkül odajutni a szoborhoz... A parkot magát amúgy egészen az 50-es évekig Luneta-nak hívták, 60 hektár a területe és mindenféle rétek-parkok-erdős részek és kertek tarkítják. Állítólag ide járnak az emberek futni meg piknikezni, énekelni meg zenélni. Mint látszik a képen, már itt igazán klassz időnk volt... 

Amúgy a park maga ebből a végéből sem tűnik picinek: 

Megtaláltam Manila egyik legkörnyezetkímélőbb szállodának látszó épületét is, figyeljétek a tetejét: 

Mivel ez az egész az óceán partján van, gondoltam, nézzük meg. Na ezt láttam: 

Ha az fentebbi képet alaposan megnézitek, a következő tábla szinte érthetetlenül fölöslegesnek tűnik

Anyuapu: A manilai öbölben úszni és fürdeni tilos

így aztán gondolhatjátok azt is, mekkorát néztem, amikor két ember éppen a vízből mászott elő. Merthogy a kosz még csak egy dolog ugye, de azért voltak ott méteres hullámok meg nem kicsi sziklák is... Na de mindegy. Amúgy erre az öbölre néz még egy étterem is, szerintem sejtitek, mennyien látogathatják úgy kábé...

És akkor most jöjjön néhány menet közben készült mű, amolyan pillanatfelvételek - elsőként egy esküvő, amibe belecsöppentem: 

Itt pedig az utak  - járművek - közlekedés téma: 
 

  
Ott fent az LRT, lent meg a Higway. Egy másik. Sok van.

  
Ez már itt a Rizal park melletti sugárút. Impozáns.

Ez a jeepney-k közlekedési stílusát hűen tükröző kép lett. A tény az, hogy 1 db kanyarodósáv volt, a lámpa színe meg piros. 

Itt megint nézzétek meg az elektromos vezetékeket!

Na ezt külön nagyon szerettem. Talán látszik, hogy ott jobbra egy egész széles beton rész van gondosan lezárva - na igen. Merthogy 150 év, lezárták a parkolót, csak sajnos nem gondoltak arra, hogy a járdát szabadon hagyják. Úgyhogy vagy ez, vagy a 6 sávval odébb levő járda, nyilvánvalóan életed kockáztatásával elérve, mert zebra csak sok száz méterre. 

Ha a fa volt ott előbb, akkor a fa volt ott előbb!! Ez mondjuk dícséretes.

Ez a nyomorult lovas ember azt hiszem összesen háromszor kérdezte meg, elvigyen-e valahova. A harmadik alkalommal már kicsit agresszív voltam vele. De legalább megértette. Amúgy a taxik is állandóan megálltak mellettem - nyilván nem kis feltűnést okoztam az európai fejemmel meg a nyakamban lógó fényképezőgéppel (tudom, hogy ciki nyakban lógatni a fényképezőgépet, de helyenként bizony szakadt az eső...).

 Isibusz.

Most jöjjön az épületek kategória: 

Valaha mennyire szép lehetett...

Museo ng Manila (Manilai múzeum) valaha a hadsereg és a tengerészet klubja volt, 2007-ben nyitották meg újra, múzeumként. Az alsó szinten az amerikai megszállás idejéről szóló fotókiállítás van ugyan, de az útikönyv azt írja (én meg amit az akkor már erősen szakadó esőben láttam, alátámasztom), pusztán az épület építészeti értéke miatt is érdemes látogatni. Amúgy szerintem nem is nagyon volt nyitva éppen, de legalábbis nem úgy tűnt.

Ha nem tévedek, akkor ez illetve az az épület meg már a Nemzeti Múzeum épülete - de látjátok, itt már milyen idő volt??? Nem vagyok cukorból, értem én, de hát basszus... Nagyon durva eső zúdult le, gyakorlatilag semmit sem ért az esernyő, mert folyton kiforgatta. Szerintem tönkre is ment. De hát ez van. a fényképezőgépet akkor sem engedhettem el!

A következő képeket út közben csináltam, míg úsztam vissza a metróhoz (vagy mi a rosseb az). Volt útközben egy rendőrségi épület is, de sajnos az nem sikerült megörökíteni - ami miatt érdemes lett volna, az a felirat volt a bejárata fölött: "Ember és turistabarát rendőrség". És hatalmas bejárat volt, rengeteg pulttal. Fel voltak készülve rendesen.

 

Későn vettem észre, hogy vízcseppek vannak a blendén, de nem úsztam vissza új képet csinálni... Szerintem így is látszik minden. 

És akkor még néhány kép, visszafele útról: 

Ezen megintcsak kiválóan látszik: fent vasút, alatta út meg kerítések közé zárt gyalogosok.

 

 Némi vasárnapi forgalom, teljesen normális.

Nos ennyi jutott erre a hétre. Holnaptól újra munka, alig várom, hogy 70-80 filippínó nézzen velem farkasszemet (hehe). Azért nagyon kíváncsi vagyok arra, milyen gyorsan sikerül felfogniuk, amit szeretnék megértetni velük, de mindenképpen bizakodó vagyok. 

Beszélgettem itt a helyiekkel, hogy vajh' mekkora presztízsértéke van ennél a cégnél dolgozni, már ha van neki egyáltalán. Háááát... Azt a választ kaptam, hogy a cég neve mindenképpen nagyon pozitív és erős meg minden, a munka meg talán egy call centernél jobb, viszont mindezzel együtt azért csak egy centerről beszélünk... úgyhogy azt hiszem kijelenthetjük, hogy nincs sok új a nap alatt! :-)